Generációs emlékezet

A közelmúltban egy családfa készítésének elkezdésekor - szokásomhoz híven - elbeszélgettem az engem megbízóval. Ezen beszélgetéseknek a célja mindig az, hogy megtudjam, milyen családi legendák, történetek maradtak fenn az adott famíliában, mert például bizonyos családi vélekedések, hiedelmek, meggyőződések, szokások visszavezethetőek egy régi, talán már elfeledett okra. A beszélgetés egyik érdekes momentuma az volt, hogy a megbízóm nagyon negatívan beszélt a Dunáról. Hiába nőtt fel a Duna mellett, nem tanult meg úszni, gyerekkorában nem járt a folyóhoz játszani a barátaival, ellentétben kortársainak többségével, és azt is kiemelte, hogy a Duna szinte tabu volt az egész családjában, még a dunai halat sem nagyon szerették. Feltűnő módon központi téma lett a folyó a beszélgetésben, és ez fel is keltette a kíváncsiságomat. Olyan érzésem támadt beszélgetés közben, hogy az adott családnak volt valami "dolga" a Dunával.

A családfakutatás során azután meglett a válasz minderre, megoldódott a rejtély. Egy érdi anyakönyvi bejegyzés 1744. augusztus 24-e kapcsán rögzíti, hogy nagy tragédia történt azon nap délutánján a Dunán. A bejegyzés felsorolja, hogy ki fulladtak bele akkor a folyóba, nyilvánvalóan csónakbaleset okán. A nevek és az életkorok a következők voltak: Kovácsevics Márk (21), Kovácsevics János (16), Cibarics Gergely (19), Milánkovics Vidák (49), Smith Mátyás (28), Sztoics János (20), Dugancsics János (21), Alluska György (kb. 50), Mihályevics Antal (22) és Milkovics József (34).

A felsoroltak között volt a megbízóm egyik elődje is... Így már nem csoda, hogy az ő családjában nagyon negatív színezetű volt a Duna. Mert a családi emlékezet sok generáción átível és nem felejt...