A háborúk tovább élnek

A háborúk tovább élnek, mint az áldozataik. Jóval tovább. Generációkon átívelően - igen gyakran a családi történeteken keresztül. És ezek a történetek zömében persze az áldozatok és családjaik szomorú személyes sorsáról szól. Ezek a háborús történetek még akkor is bennünk élnek, ha mondjuk nem is ismertük azt az elődünket, aki megjárta a háború poklait, hiszen szüleinket, nagyszüleinket, dédszüleinket ezek a történések formálták - mi pedig örököltünk ezekből.

Ezek a háborús történetek leginkább negatívumokat tartalmaznak - értelemszerűen. Például bizalmatlanná tehet generációkat. Mert eszembe jut az a saját családunkban élő történet, miszerint a dédnagyapám többször ügyesen "haza szökött' pár napra a frontról a háborús évek alatt, ami miatt a faluban azok az anyák, akiknek a fiai nem tudták őket meglátogatni, feljelentették a dédnagyapámat. És így talán nem csoda, ha eggyel több, bizalmatlanságot tápláló történet szól a családunkban arról, hogy milyenek is tudnak lenni az emberek...

Persze azért néha fel lehet fedezni pozitívumokat is ezekben a családi - háborús - történetekben. Mert ugyebár a dédnagyapám fent említett történetében az is benne volt, hogy a mi családunk tagjai bátrak és ügyesek. És ebből pozitív üzenetet is ki lehet "nyerni" - például - a családunk és önmagunk értékelésében.

Szóval érdemes felidézni a családi történeteket, akár a háborúsakat is. Mert igazából még most is élnek - éppen abban, amilyenek lettünk a családunkból hozottak által.